Megjelent az Akiket az idő igazol című kiadvány a Médiatér gondozásában

A rádióhallgatók szeptember óta minden hétköznap délután nagy múltú székelyföldi szervezetek történeteit ismerhették a Rádió GaGa hullámhosszain, illetve nézhették meg ezen vállalkozások és érdekszervezetek képviselőivel készült adásokat a rádió YouTube-csatornáján. Október derekán pedig egy kiadvány is megjelent a Médiatér gondozásában, ahol a műsorok interjúanyagjait fűztük egy csokorba.
MIRŐL SZÓL AZ AKIKET AZ IDŐ IGAZOL PROJEKT?
Médiacsoportunk idén először indított útjára egy olyan kezdeményezést, amelynek keretében komplett imázserősítő kampányt bonyolítottunk le 44, legalább húsz éve alapított és azóta is töretlenül működő székelyföldi cégnek. A projekt során rádióstúdióinkban egymásnak adták a kilincset azok a vezetők, akik a fent említett nagy tapasztalattal rendelkező vállalkozásokat napjainkban képviselik és vezetik.
Hálával tartozunk azoknak a szervezeteknek, akik bizalmat szavaztak médiacsoportunknak, és jelentkeztek erre az úttörő kezdeményezésre. Higyjék el, nem volt egyszerű 44 elfoglalt cégvezető időbeosztásával összegyeztetni a projekt állomásait. Ráadásul médiacsoportunk berkein belül is igen összehangolt tevékenységre volt szükség ahhoz, hogy a munkafolyamat olyan módon legyen kivitelezhető, hogy a cégvezetőnek csak egyetlen egyszer kelljen bejöjjön a rádiós interjúra – innen tapasztalt kollégáink a kezükbe vették az irányítást, megvágták a hanganyagot, a videót, megírták és betördelték a tartalmat, így az ügyvezetők csak el kellett fogadják munkánkat. Amennyiben nem volt lehetőség rádiós beszélgetésre, arra is volt megoldásunk: egyes vállalatvezetőket a cégszékhelyükön kerestük fel, ahol egy életútbeszélgetés alapján készültek el az írott anyagok.
MIÉRT VAN SZÜKSÉGE EGY CÉGNEK IMÁZSÉPÍTŐ KAMPÁNYRA?
Bár van kivétel, de a székelyföldi vállalkozások zömének nem erőssége a kommunikáció. Ez főként akkor jelent problémát, ha a cég olyan zónákba terjeszkedik, ahol már nem ismeri mindenki a vezetőt, valamint a versenytársak is megjelennek. Továbbá a munakerő-toborzást is nagyban megnehezítheti, ha a cégről nem születik meg egy egységes pozitív kép a munkavállalók körében. Ezt a hiányosságot igyekeztünk ezzel a projekttel pótolni, és bár mi még igen sokat tudnánk javítani és finomítani rajta, azért nagyon büszkék vagyunk a végeredményre.
HOL LEHET TALÁLKOZNI AZ INTERJÚKKAL?
A projektet a Médiatér csoport marketingosztálya kezdeményezte, illetve a módszertanát is ők tervezték meg. Ebből kifolyólag nem volt kérdés, hogy marketingszempontból az a jó, ha a lehető legtöbb platformon futnak az interjúk, ezáltal minél több ember találkozhatott a megszületett cégtörténetekkel. Médiacsoportunk portfóliójában összeválogattuk a cél szempontjából releváns csatornákat olyan formán, hogy hatásában átütőerejű legyen, valamint költségvetésben elérhetővé váljon a szerényebb büdzsével rendelkező vállalkozásoknak is. Az alapkoncepcióban tehát egy rádióműsor, egy YouTube-film, egy kiadvány és egy, a Médiatér portfóliójához tartozó állásportálon kialakított profil szerepelt.
KINEK AJÁNLJUK A MŰSOR MEGTEKINTÉSÉT?
- Vállalkozóknak, akik napi problémáiknak különböző megoldásaira találhatnak ihletet az interjúkat hallgatva;
- Vezetőknek, akik menedzsmentproblémák megoldásaira kaphat inspirációt;
- Vállalkozni vágyó fiataloknak, illetve leendő fiatal vállalkozóknak, akik ezáltal vezetési elveket tudnak ellesni;
- Munkavállalóknak, akik megismerkedhetnek jövendőbeli munkáltatójuk személyiségével, munkakultúrájával az interjúkon keresztül.
MILYEN ÁLLOMÁSAI VOLTAK A PROJEKTNEK?
Rádióinterjúk
A projekt keretében a Rádió GaGa gyergyószentmiklósi, marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és székelyudvarhelyi stúdióiban születtek meg az alapítókkal és a jelenlegi cégvezetőkkel az interjúk. Ezekből kiderült, hogy ki hogyan kezdte, milyen céllal hozta létre a vállalkozását, milyen nehézségeken és örömökön vezetett keresztül az út a mai stabil működésig. Szó esett természetesen a sikerekről és a kudarcokról is, de a jövőbeni terveket szintén ismertették az interjúalanyok. Igen sok vállalat éppen a generációváltás küszöbén – vagy már a közepén – áll, ennek örömeiről és nehézségeiről is beszéltek az érintettek adásainkban.
Médiacsoportunk reklámfelületeit a Transversum médiaügynökség értékesíti több mint ezer hirdetőt számláló ügyfélkörének. Igen jól esett hallani, hogy a reklámozók hétköznaponként az autóban ülve, utazás közben hallgatták a műsorokat, mert kíváncsiak voltak ezen vállalkozásoknak a történetére.
YouTube-ra feltöltött stúdiófilmek
A projekt tervezésekor sokan vélték úgy, hogy a székelyföldi vállalkozások vezetői a szavak helyett a cégvezetéshez értenek, ezért a beszélgetések nem lesznek elég érdekfeszítőek. Bevalljuk, hogy egy kicsit tartottunk mi is ettől, ám megnyugodva tapasztaltuk már az első pár interjút követően, hogy azért ez nem teljesen így van. Arról a tevékenységről, amit 20-30 éve saját gyermekükként nevelgetnek minden vezető felszabadultan és lelkesen tud mesélni, és igen mélyen szántó gondolatokkal, tanulságos megállapításokkal találkozhatunk ezekben az interjúkban. Ezt igazolja vissza nekünk az is, hogy még az olyan fiatalos csatornákon is, mint a YouTube jelentős nézettséget produkáltak – pár hét alatt több tízezren nézték meg a különböző cégek történeteit.
Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy bár csoportunknak nem erőssége a tévés produkció, mégis jól tettük, hogy a rádiós beszélgetésekről stúdiófilmeket készítettünk és azokat feltettük a rádió YouTube-csatornájára. És hogy miért? A visszajelzésekből tapasztaltuk, hogy van egy réteg, akik sem a napi sajtót nem követik, sem a rádiót nem hallgatják, ellenben napi rendszerességgel YouTube-oznak – őket pedig semmilyen más módon nem tudtuk volna elérni ezekkel a tartalmakkal.
Prémium minőségű kiadvány megjelentetése
A kampánynak szenteltünk egy olyan részt is, ami nyomtatott és időtálló. Így esett a választásunk egy amolyan székelyföldi Forbes-kiadványra, amelyet a vállalkozó büszkén tesz föl a polcra és szívesen ajándékoz partnereinek, kollégáinak. 128 oldalas terjedelemben, 2500 példányban jelent meg nyomtatványunk, amelynek igényes kivitelezéséért jár a köszönet az Infopress Rt-nek, aki maga is tagja a projektnek, hiszen immár több mint 30 éve van jelen a piacon.
Jóállás.ro céges profilok létrehozása, filmek feltöltése
Az imázsépítő kampányok egyik alapvető célja a bizalom építése, amelyre az emberi hang és a rádióműsor egy fokkal alkalmasabb a leírt szövegnél – a mozgókép és az arc pedig kettővel. A munkáltatói imázsépítésben ezért nagyon fontosnak tartjuk a videók használatát, illetve azt is, hogy ezek felkerüljenek álláskereső portálunkra, a Jóállás.ro-ra is. Ezzel a leendő munkakeresők már azelőtt benyomásokat szerezhetnek az álláslehetőséget kínáló cégről, mielőtt személyesen felkeresnék őket. Hisszük, hogy ezek a videók segítenek abban, hogy többen jelentkezzenek a portálunkon megjelenő álláshirdetésekre.
2023-BAN FOLYTATJUK
Azok a vállalkozók, akik kedvet kaptak egy hasonló projektben való részvételre, azoknak jelezzük, hogy az Akiket az idő igazol folytatását 2023-ban is tervezzük – ugyancsak legalább 20 éves, Székelyföldön bejegyzett vállalkozások részvételével. Írjon nekünk e-mailt itt, mi pedig keresni fogjuk a részletekkel.