A méltán népszerű Falu a városban rendezvényen ott volt a Médiatér is

A méltán népszerű Falu a városban rendezvényen ott volt a Médiatér is

Rengetegen voltak kíváncsiak a kiállított állatokra és látványosságokra a nyolcadik alkalommal megszervezett Falu a városban eseményen Csíkszeredában. A kétnapos rendezvényen a Médiatér munkatársai is jelen voltak, a sátrunk alól pedig nyomtatott lapok mellett ajándéktárgyakat is hazavihettek az érdeklődők.

Több ezren látogattak ki a Falu a városban program helyszínére, hogy megnézhessék a kiállított állatokat, a gyerekek pedig élvezhessék az élményszámba menő „falusi” dolgokat, mint a kukoricába csúszdázás, a pónilovaglás, a szamár-, vagy juhsimogatás, és még számos más érdekességet. De volt itt még kenyérsütés, és egész nap lehetett hagyományos túrós puliszkát kóstolni az eseményen résztvevő gazdák jóvoltából, akik állataikkal vagy terményeikkel, a gazdálkodás mindennapjainak bemutatásával színesítették a rendezvényt.

Az eseményen cégcsoportunk, a Médiatér is képviseltette magát, ahol az érdeklődőknek Székelyhont, Krónikát, Heti Hirdetőt és Nőileget osztogattunk. Ugyanakkor gazdára talált jónéhány feliratozott lufi és autóillatosító is – előbbieknek a gyerekek, utóbbiak pedig szüleik örvendtek igazán. A kétnapos népszerűsítő akció során nagyjából ezer nyomtatott újsággal és többszáz promóciós tárgyat vittek haza a résztvevők. 

or_faluavarosban-2k22-szept24-pnt-23A Falu a városban eseményen nem volt hiány a nyomtatott médiatermékeinkből 

or_faluavarosban-2k22-szept24-pnt-18

Sokan érdeklődtek a lapok és ajándéktárgyak iránt

or_faluavarosban-2k22-szept24-pnt-22

Minden résztvevőhöz volt néhány kedves szavunk

or_faluavarosban-2k22-szept24-pnt-13

A rendezvény mindkét napján várták munkatársaink az érdeklődőket

or_faluavarosban-2k22-szept24-pnt-10

Feldíszített sátrunknál kicsik és nagyok egyaránt megfordultak

Megosztás